Nem lehet igazán tudni, mi történt volna, ha a San Francisco-ból származó 21 éves Susie Russel nem próbálkozik autóstoppal 1964-ben a kaliforniai Tahoe-tónál és nem éppen a vele egykorú Doug Tompkins olimpikon síelő veszi fel a lányt. Talán mással házasodnak össze hat hónappal később és nem születik meg az azóta már divatfogalommá lett márkanév, az ESPRIT.
Igen, a franciásan hangzó ESPRIT - a t ráadásul nem ejtendő a végén - igazi amerikai márka. Igazi amerikai álomtörténet az is, ahogy Susie és Doug beindítja - mindössze 15 ezer dollárból - a Plain Jane Dress Companyt. Kezdetben még tehervagonból árulják a ruhákat azoknak, akik velük azonos ízlésűek.
A cég a 70-es években vett hihetetlen lendületet, hogy az ESPRIT márkanév alatt egyesüljön. Ekkor készülnek az első, sportos ESPRIT holmik, már Düsseldorfban, majd a Távol-Keleten. John Casado arculattervező 1979-ben San Francisco-ban készíti el az ESPRIT emblémát a különleges E-vel és S-sel, táncoló betűkkel meg vigyázzba állókkal, színesben, fekete-fehérben. A logó az óvatos ellenzők dacára nagy siker lesz egész Európában, de Ázsiában is meg- és felismerik.
Az ESPRIT nem csupán divatárut, imázst is árul, valódi emberekkel kínálja valóságos embereknek holmijait olyannyira, hogy a nyolcvanas évekre a "lányok jogging-ban" típusú katalógusaik, amelyekhez saját dolgozóik álltak modellt, a közönség számára vonzó életérzést fejeznek ki.
A kilencvenes évekre az ESPRIT felvállalja az AIDS-ellenes kampányt, a környezetvédelem, a szociális kérdések megoldásának ügyét, amely nagy vitát vált ki, de olyan művészeket nyer meg vele, mint Gwyneth Paltrow.
1990 drámai év az ESPRIT tulajdonosainak életében, Susie és Dough útjai elválnak a magán- és üzleti életben is. Részvényeiket később eladják, de a sikersztorit már nem lehet megállítani.
1994-ben debütál az ESPRIT ÓRAKOLLEKCIÓ, hogy 40 országban ez a vonal is sztár legyen.
1996-ban megtörténik az ESPRIT ÉKSZERKOLLEKCIÓ bemutatkozása a cégalapítás 30. évfordulójára.
A 2000. évben vezeti be a Coty az USA-ban az illatszer-vonalat. A cég Európában is továbblép, Lengyelország, Spanyolország, Portugália, Görögország útjának további állomásai.
Minden Esprit karóra közös jellemzője az allergia-, és rozsdamentes nemesacél tokozás, az ásványi üveg számlap. Az analóg szerkezetű órákban svájci RHONDA, míg a kronográfos modellekben japán MYOTA szerkezet található.
Esprit ES Dress Black Black női óra - ES1L143L0015
Internetes ár: 24 594 Ft
Kedvezmény: 16 396 Ft (40%)
1 db van készleten, szállítható!
Ez a termék jelenleg a következő üzletben található:
Tatabánya Fő tér OUTLET: 30/521-2312
2800 Tatabánya, Fő tér 18/D
Kérésére a terméket az alábbi üzleteink egyikébe tudjuk átszállítani:
Allee: 30/945-6351
1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10.Etele Plaza: 30/157-9459
1119 Budapest, Hadak útja 1.Győr Árkád: 30/560-3827
9027 Győr, Budai út 1.Győr Árkád Trendshop: 30/485-4790
9027 Győr, Budai út 1.Győr Belváros: 30/521-2387
9021 Győr, Kazinczy utca 14.Győr Interspar: 96/326-978
9023 Győr, Fehérvári út 3.Shopmark: 30/521-3579
1191 Budapest, Üllői út 201Tatabánya Vértes Center: 30/521-0243
2800 Tatabánya, Győri út 7.
Kérjük, a termékkel kapcsolatos kérdés esetén az Önnek megfelelő üzlet elérhetőségein, illetve +36-30-407-6599 telefonszámon, vagy a termek@ekszer-ora.hu e-mail címen érdeklődjön!
Előfordulhat, hogy a termék a kiválasztott üzletben időközben eladásra került. Kérjük, hogy az aktuális készletről minden esetben érdeklődjön a fenti telefonszámok egyikén!
ES1L143L0015
Vízállóság szűrő: Mérsékelten vízálló (5 ATM)
Csatzár típusa: Tüskecsat (szíjzár)
Szerkezet típusa: Elemmel működő quartz
Óratok anyaga: Nemesacél
Szíj anyaga: Bőrszíj
Üveg: Ásványi üveg
Vízállóság: 50 m (5 ATM)
Óratok színe: Ezüst
Számlap színe: Fekete, Ezüst
Szíj színe: Fekete
Óratok szélesség: 36 mm
Óratok vastagság: 7 mm
Szíj szélessége: 16 mm
Díszítés: Kristály
A kiszállításra vonatkozóan az alábbi határidőket vállaljuk:
- Készleten lévő termékek: 1-3 munkanap (kiemelt időszakban, pl. karácsonykor ez akár 5 munkanappal is hosszabbodhat).
- Külső raktáron: a készleten lévő termékekhez hasonlóan 1-3 munkanap.
- Rendelésre: a termék jelenleg nincs készleten az ÉÓ Újvilág Kft-nél, ezért azt be kell szereznünk a hivatalos magyarországi forgalmazótól. Amennyiben az importőrnek készleten van a termék, azt 3-5 napon belül szállítani tudjuk. Ha a termék az importőrnek sincs raktáron, annak beérkezése akár egy hónapot is igénybe vehet.
- Nem rendelhető: a termék nem beszerezhető.
A rendelés állapotáról és a szállítás várható időpontjáról a megrendelőt e-mailben folyamatosan értesítjük.
A kiszállításra vonatkozó további információkat itt találja
Telefonos ügyfélszolgálat:
+36-30-407-6599 (Hétfő-Péntek: 09.00-16.00)
* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!
Kívánságlistámhoz adom
Amiért nálunk vásárolja meg
Sok érvet tudnánk felsorolni, de talán a legfontosabbak:
- magyar tulajdonú webshop, magyar nyelvű ügyfélszolgálat, magyarországi garancia, szerviz és alkatrész ellátás minden termékhez
- 10ezer Ft felett ingyenes házhozszállítás
- kiszállítás akár már másnapra
- nincsenek rejtett költségek
- regisztrált vevőknek az első vásárláskor 1.000 Ft jóváírás 10.000 Ft feletti vásárlásnál, minden további 10.000 Ft feletti vásárlásnál 2% kedvezmény a teljes árú termékekre, nem összevonható - részletes feltételek itt
- értékes ajándék a legtöbb órához és ékszerhez
- a kiválasztott termék megtekintése vásárlás előtt üzleteinkben
- 22 nap visszavásárlási garancia
- többféle fizetési mód (utánvét, bankkártya, utalás, készpénz)
- személyes átvételi lehetőség Győrben, Tatabányán és Budapesten
- kifogástalan, új, eredeti termék gyári díszcsomagolásban bolti készletről
- hivatalos viszonteladók vagyunk
"A vásárlás kapcsán gyorsan, problémamentesen megérkezett az áru, folyamatosan értesítettek annak útjáról. A termékkel jelenleg elégedettek vagyunk, reméljük ez így is marad."
Dr. Sz. Emma
"Rendkívül gyors, készséges, magas színvonalú kiszolgálásban volt részem. Köszönöm!"
Sz. Katalin
"Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket, a visszajelzésem abszolút pozitív. Először rendeltem Tőletek és őszintén mondhatom, hogy 100%-ban meg voltam elégedve :) A telefonos elérhetőségen is nagyon kedvesek és segítőkészek voltatok, azt pedig különösen szupernek tartom hogy lehetőség van a weben rendelt termékeknél a kiválasztott üzletbe történő átjuttatásra és ott történő átvételre :)"
P. Zsófi






























































































