Nina Ricci olasz származású volt és 1883-ban született Torinóban, Maria Nielli néven. Egészen fiatalon nővérével Párizsba ment és 13 évesen már egy francia varrónő tanonca volt. Azt mondják róla, hogy mérhetetlen energia és tenni akarás jellemezte – néhány év múlva már önálló részleget vezetett a párizsi cégnél – és ekkor még alig 22 éves volt.
Férjhez ment Luigi Riccihez és ebből a házasságból született fia, Robert, aki fontos szerepet töltött be édesanyja mellett. Nina mérhetetlen energiával dolgozott – gyönyörű, elegáns ruhákat tervezett, olyanokat, amelyek elbűvölőek voltak, de soha sem túlságosan merészek. Első férje korán meghalt, így a reklámszakmában tevékenykedő Robert maradt a támasza.
1932-ben saját divatházat nyitott Párizsban – meg kell jegyezni, hogy a divat királynője akkor támogatta a nőies irányvonalat, amikor még a férfias divat volt az ünnepelt.
A háború után fia, Robert ki akarta terjeszteni a divatház tevékenységi körét és így indult el a Parfüm – Nina Ricci. Az első darab – a Coer Joie – melyhez barátja alkotta meg a jellegzetes üveget.
1960-ra a Nina Ricci ház már nemzetközileg is kiterjedt, mindenhol jelen volt, az Egyesült Államokban és Ázsiában is. Ez azért volt nagy szó, mert ez a francia divatcég volt az első, amelynek sikerült Ázsiába is betörnie.
Újabbnál újabb parfümök és ruhák következnek – szárnyaló siker fémjelzi a nevet és a ház Nina halála – 1970 – után sem tör meg. Folytatják azt az utat, amelyen elindultak. Tökéletes nőies formák és a női vonzerőt növelő parfümökkel. A 80-as évek közepén megjelenik a Nina Ricci Moniseur – a férfi kollekció is és ezzel együtt a férfi Eau de toilette. Robert Ricci 1988-ban hunyt el, a cég vezetését veje veszi át.
A párizsi Avenue Montaigne 39 alatt található központon keresztül ma Nina Ricci a párizsi luxustermékek teljes palettájával, mind az öt kontinensen képviselettel rendelkezik. Ide tartoznak a napi viseletek, a parfümök, kozmetikumok, ékszerek, órák, bőr kiegészítők, napszemüvegek, sálak és nyakkendők.
Az órakollekciót a Nina Ricci Ház fejlődési stratégiájának fontos részeként jelölte ki, ezért 1998 novemberében egy svájci cégnek, a Time Avenue SA-nak adta az órákhoz kapcsolódó licenszét. Néhány év alatt a Nina Ricci órák nagy sikert értek el és a kollekcióhoz tartozó 15 modellcsaládot ma a világ több mint 30 országában forgalmazzák. A Neuchâtel-i kantonban, a svájci óragyártás bölcsőjében székhellyel rendelkező Time Avenue SA kiterjedt tapasztalatokra tett szert a luxus termékek technológiája és pozícionálása, marketingje és nemzetközi disztribúciója területén. A cég élen járó svájci óragyártókkal lépett szövetségre, hogy prémiumkategóriás órákat gyártson (Swiss made, 2 év garancia, nagyon megbízható kvarc szerkezetek, vízmentesség 30 m-ig).
A Time Avenue SA minden kreációjában a Nina Ricci márka szellemiségének kommunikálására törekszik, a stílusra, mely nőies, kifinomult és modern. Csúcs az eleganciában, szinonim a romantikával, a tisztasággal és egyszerűséggel – egy szóval az aktív és modern nő részére alkotva.
A kreativitás az eredeti design elemekben jelenik meg, mint például az N005-ös modell digitális kijelzője, vagy a páratlan kiállású N012-es modell érzéki ívei. De az innováció sem kerül háttérbe: milanese stílusú fémszíj, színezett zafírüveg, valamint cserélhető tokkeretek egyedülálló rendszere egészíti ki a kollekciót. Legyen szó a hajlított szemű fémszíjról vagy a számlapok arányairól és designról: a legnagyobb gondossággal kidolgozott részletek jellemzik a Nina Ricci órákat. Visszafogott vagy bátor, diszkrét vagy gyémántokkal díszített - miden modellnek saját személyisége, stílusa és karaktere van.
Azokra való tekintettel, akik az exkluzív darabokat kedvelik, Nina Ricci rendszeresen bemutat limitált kiadású modelleket, mint például a fekete PVD-vel bevont acél kollekciót, bőrszíjba foglalt gyémánttal, eredeti nerccel vagy igazi, a kiotói piacról származó japán kimonó anyaggal készült modelleket.
Jelenleg nem található termék!
"Már nem először vásárolunk Önöknél. Számunkra fontos a megbízhatóság és a termék minősége is. Még sosem csalódtunk Önökben, reméljük még többször lesz alkalmunk választani a kínálatukból. További sikeres munkát kívánunk!"
H. Kornélia
"Azért választottam a boltjukat, 1. mert önök reagáltak leggyorsabban a kérdésemre! Folyamatos kapcsolatban voltunk. 2. Jó árat adtak, elsőre nem a legjobbat, de a 3. szolgáltatás minősége, és kedves ügyfélkezelés miatt nem volt kedvem átmenni máshová pár száz forint differencia miatt! Megkaptam amit szerettem volna, és személyes átvételnél is kedves volt a kolléganő! További sikeres működést kívánok!"
Cs. Hugó
"Még egyszer hálásan köszönöm mind az Ön, mind a kollegái segítőkészségét és profizmusát, a honlapjuk abszolút érthetőségét és a gyors ügyintézést. ..bár több cég lenne annyira rugalmas és körültekintő, mint az Önöké. "
R. Viktória