bezárás
bezárás

Mi lehet annál izgalmasabb, mint hetente újabb és újabb érdekes információt megismerni a divatékszerek és órák világáról? Iratkozzon fel hírlevelünkre, és elsőként értesül az új trendekről és  akcióinkról!

Feliratkozás

45 db

Bezárás

Pontos, mint a Doxa óra. Arra az emberre alkalmazzák ezt a jelzőt, aki a szokásosnál megbízhatóbb, pontosabb, precízebb. Nem tudjuk, hogy ezt a mondást a világ más részein ismerik-e, használják-e ebben az aspektusban, de az biztos, hogy a Doxa óra a pontosság szimbóluma.

A Doxa márkát 1889-ben alapították, Svájc szívében, a svájci órakészítés legleleményesebb fellegvárában, Neuchatel' s Jura hegyei között. A Doxa márka több mint egy évszázada egy lendületesen fejlődő céget takar, amely a maga nemében úttörő munkát végzett az órák formatervezését illetően.

Az alapító, Georges Ducommun a Jura hegyekben született 1868-ban Le Locle-ban, egy 13 gyermekes szegény család sarjaként. Tizenkét esztendős korában inasnak állt egy óramanufaktúrához. Saját órajavító üzletét 20 éves korában nyitotta meg. Keményen dolgozott, hogy felépítse a cégét, s még télen is több tíz kilométert gyalogolt, hogy saját termékeit személyesen kézbesítse.

A harmincas évek elején, a repülőipar és az autóipar gyors fejlődése hatást gyakorolt az órakészítő iparra is. Ducommun reagált a kibontakozó versenyautó-iparra és elkezdte fejleszteni a beépíthető órákat autókhoz és repülőgépekhez. Ezek kiváló minőségű 8 napos óraszerkezetek voltak, amelyeket 1908-ban szabadalmaztatott, Doxa 8-day néven. Többek között a korszak legnagyszerűbb autógyártója, a Bugatti is a Doxa 8-day szerkezeteivel szerelte fel híres versenyautóit.

1967-ben a Doxa elhatározta, hogy búvárórával bővíti kollekcióját. A búvárórák gyártásának ötlete rendkívüli és kihívó volt egy hagyományos svájci óragyár számára, mely addig elegáns, szolid, fehér- vagy sárga arany karóráiról volt ismert. A Doxa társult Amerika egyik legnagyobb sportbúvár szervezetével, hogy hasznot húzzon annak professzionális szaktudásából és kombinálja ezt egy majd százéves svájci óramanufaktúrával annak érdekében, hogy kifejlessze a művészi búvárórákat.

A DOXA SUB 300T azért született, hogy két forradalmi innovációt mutasson be. Az egyik az volt, hogy az óra mutatja a dekompressziós határt. Ennek következtében az órát használó amerikai tengerészek figyelhettek arra, hogy mennyi ideig és milyen mélyre merülnek. Minden szabályt felrúgva a másik nagyon haladó döntés az volt, hogy narancssárga számlapot használtak a megszokott, klasszikus fekete-fehér helyett. E mögött az az ötlet és szándék állt, hogy növeljék az óra számlapjának olvashatóságát még kivételesen sötét merülési körülmények között is.

A DOXA hírnevét megbízható pontossága, hibátlan szerkezete, ezáltal hosszú élettartama adja. Manapság is sok 40-50, sőt, akár 60 éves órával találkozhatunk az antikvitásokban, melyek még mindig működőképesek. Ez a trend a mai napig fennmaradt, melyet ezen  termékek  kedvező ára és a több mint 120 éves múltra visszatekintő történelme idézett elő.

   
Rendezés növekvő rendezés csökkenő rendezés
találat/oldal
Doxa Neo férfi óra - 121.10.023R.02

Doxa Neo férfi óra

(121.10.023R.02)
Listaár: 164 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa New Tradition férfi óra - 211.10.101.01
Listaár: 114 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa New Tradition női óra - 211.15.101.01
Listaár: 114 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Slim Line férfi óra - 105.10.021.01
Listaár: 219 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Slim Line férfi óra - 105.10.021.10
Listaár: 249 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Slim Line férfi óra - 105.10.022Y.10
Listaár: 314 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Slim Line férfi óra - 105.10.101R.02
Listaár: 219 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Slim Line férfi óra - 105.60.021.60
Listaár: 279 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Slim Line női óra - 105.10.051D.10

Doxa Slim Line női óra

(105.10.051D.10)
Listaár: 289 001 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Slim Line női óra - 105.15.101.10
Listaár: 249 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Telemeter Chronograph férfi óra - 160.10.025.01
Listaár: 259 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Telemeter Chronograph férfi óra - 160.10.025.10
Listaár: 259 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Telemeter Chronograph férfi óra - 160.10.105.01
Listaár: 259 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Telemeter Chronograph férfi óra - 160.30.105.01
Listaár: 314 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
Doxa Trófeo férfi óra  - 287.70R.101.01
Listaár: 329 000 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
Részletek
   
Rendezés növekvő rendezés csökkenő rendezés
találat/oldal

"Köszönöm, mindennel elégedett voltam a rendelés során. A rendelt termék olyan volt, amit vártam, a rendelés állapotáról folyamatosan tájékoztattak, telefonon értesítettek az átvétel lehetőségéről. Másnak is szívesen ajánlom szolgáltatásaikat. "

F. Ildikó

"Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket, a visszajelzésem abszolút pozitív. Először rendeltem Tőletek és őszintén mondhatom, hogy 100%-ban meg vo​ltam elégedve :) A telefonos elérhetőségen is nagyon kedvesek és segítőkészek voltatok, azt pedig különösen szupernek tartom hogy lehetőség van a weben rendelt termékeknél a kiválasztott üzletbe történő átjuttatásra és ott történő átvételre :)"

P. Zsófi

"A megrendelt órát a kért időben megkaptam. A szolgáltatásukkal és a kollégáik telefonon nyújtott segítségével nagyon elégedett vagyok. A későbbi vásárlásaim során is az Önök cégét fogom előnyben részesíteni és ismerőseimnek is ajánlani fogom."

Sz. Gyula