173 db
Amikor a kaland egy víziót szül
Amikor 2008-ban a dán kalandvágyó üzletember, René Kaerskoy közvetlenül a jéghideg Északi-sark felett kiugrott ejtőernyőjével egy helikopterből, még nem gondolta, hogy egy teljesen új érzésvilág meghódításának útján fog elindulni. A földgolyó legészakibb pontján, a biztonságos landolás pillanatában szívét a hideg, a táj rideg szépsége és a végtelen jégmező látványa hatotta át.
A sarkvidéken szerzett elragadó élményeinek leírásával Dániába hazatérve üzleti partnereit is meg tudta nyerni. A szenvedélyes beszélgetések során lassan kialakultak egy új óramárka körvonalai: egy óramárkáé, amely végtelenül egyszerű, tiszta és lélegzetelállítóan szép, mint maga az Északi-sark. A Bering óra dizájnjának ötlete megszületett.
Amikor egy név a történelem felidézésére kötelez
1728-ban egy dán tengerész, Vitus Bering nagy kalandra vállalkozott, az Északi-tenger egy ismeretlen iránya felé fordította vitorlását. Útja során átszelte azt a tengerszorost, amely később tettének elismeréseként az ő nevét kapta - a Bering-szorost.
Vitus Bering volt az első európai, aki felfedezte Alaszkát, s itt van a négy időzóna találkozása is, melyről a márka a nevét kapta. Új ösvényeket kitaposni, ismeretlen területre merészkedni - ez az a kapocs, amely a dán Vitus Beringet és a szintén dán Rene Kaerskoy Bering óráját összeköti. Ez a módja annak, hogy egy vízió valósággá váljon.

Bering Classic Solar női óra
(17331-333)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Solar női óra
(17331-732)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Solar női óra
(17331-734)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Titanium férfi óra
(18640-402)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Titanium női óra
(11334-770)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Titanium női óra
(15630-701)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Titanium női óra
(15630-704)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Titanium női óra
(15630-734)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Ultra Slim női óra
(15729-010)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Ultra Slim női óra
(18440-334)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic unisex óra
(18040-004)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Max René női óra
(15540-904)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering óra - 17031-969
(17031-969)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Pebble női óra
(18034-308)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Petite Square női óra
(14520-334)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Titanium férfi óra
(18640-567)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Titanium férfi óra
(18640-568)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ultra Slim női óra
(17031-307)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ultra Slim női óra
(18434-004)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ultra Slim női óra
(18434-010)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ultra Slim női óra
(18434-334)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ultra Slim női óra
(18434-336)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ultra Slim női óra
(18729-166)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
"Különösen a vevőszolgálat kedvességét és rugalmasságát emelném ki: a rendelés feladása után meggondoltam magam és kiszállítás helyett átvevő pontra kértem az órát. Kérésemet nagyon udvariasan és korrekt módon oldották meg, köszönet érte!"
S. György
"Nagyon szépen köszönöm, tetszik a megrendelt charm. Az eladók hihetetlen kedvesek és segítőkészek, már többször jártam az üzletben, és rendkívül magas színvonalú a kiszolgálás! (: Köszönöm szépen!"
H. Dorottya
"A vásárlás kapcsán gyorsan, problémamentesen megérkezett az áru, folyamatosan értesítettek annak útjáról. A termékkel jelenleg elégedettek vagyunk, reméljük ez így is marad."
Dr. Sz. Emma




































